“Ők játszanak, zabálnak szűntelen, 
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek 
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk 
Kéményeinkről elpusztúlnak a 
Gólyák, mivel magunk emésztjük el 
A hulladékot is.”
A Tiborc panasza talán a leghíresebb, és legmeghatározóbb monológ a tragédiában, és véleményem szerint ez az a monológ, ami leginkább összeköti II. Endre udvarát, az 1848-as forradalmat, és jelenünket is.
 A Bánk Bán nem véletlenül került fel március 15.-én a Nemzeti színház díszműsorára, hiszen a társadalomkritika, amit Katona belefoglalt, egyaránt volt igaz II. Endre udvarára, és a forradalomra is. Tiborc a nép nevében szól, a szenvedő, és elnyomott nép nevében, ami meghajlik a nemesek akarata alatt, amíg ők dőzsölnek. Akaratlanul is felrémlik bennem pár történelmi korszak, ami annyira hasonló ehhez a helyzethez (például Versailles a francia forradalom alatt, vagy a Római hedonizmus), hogy ez is bizonyítja, hogy a korabeli parasztság problémája mennyire univerzális. Bár már lappang a gyilkosság gondolata Bánk-ban, mégis Tiborc adja meg a végső indokot, hogy megtegye.
 Az idézet, amit valasztottam, különösen megragadta a figyelmemet, és meglepett, mennyire érvényesek ma is ezek a gondolatok. Hiszen a kisember egyik legnagyobb problémája ma is az, hogy hiányában vagyunk az egészséges ételeknek, sokszor nem is tudjuk, milyen környezetből jön amit elfogyasztunk. A hulladék csak gyűlik, és nekünk kell megbirkózni vele, hiszen a “nemesség” nem foglalkozik a jól létünkkel. A történelem során számtalanszor került ilyen helyzetbe egy-egy nemzet. Azt láthatjuk viszont, hogy a népnek mekkora hatalma van,ha ki mer állni a jogaiért, és ez sem változik az idővel.
Tiborc panaszát értőn olvasva megláthatjuk hogy ő az, aki felnyitja Bánk Bán szemét, és azzal, hogy nem fogadja el a felajánlott pénzt, még inkább érezteti a helyzet súlyosságát. 
Bánk Bán, mint ember, nem lépett volna, ha Tiborc nincs, és Bánk Bán, a darab, nem lenne ma olyan ismert, ha nem jelenik benne meg ez a monológ.