Versenykiírás 2021

Ugyan a vetélkedőt 10-11-edikes csapatoknak hirdettük meg, de a 13 évfolyamos iskolák, osztályok esetében elfogadunk 12-ikes csapatokat is! Hajrá!

Kedves tizedikes és tizenegyedikes diákok!

Idén is meghirdeti internetes színháztörténeti vetélkedőjét a Nemzeti Színház
2019-ben ötödik alkalommal hívja játszani, vetélkedni az ország 10-edikes és 11-edikes diákcsapatait a Nemzeti Színház. „Nemzetiszínháztörténeti” vetélkedőnkben négyfős csapatok vehetnek részt, akik egy iskolából kell, hogy verbuválódjanak. A csapatok - felkészítő tanáraik segítsége mellett - három, kizárólag az interneten keresztül zajló fordulóban mérik össze tudásukat: színháztörténeti ismereteiket, kreativitásukat és informatikai készségeiket egyaránt használniuk kell!
Az idei vetélkedő középpontjában Németh Antal, a színházcsináló áll. A rendező, a hihetetlen elméleti tudású színháztörténész 1935 és 1944 között volt a Nemzeti Színház igazgatója, akit külföldi tanulmányútjai a magyar színjátszás legjobb hagyományainak megőrzése mellett rendezői és szcenikai újítások meghonosítására sarkallták. Az egyetemes emberi értékek mellett mindenkor kiálló, a színházi szakma megszállottjaként ismert Németh Antal egyetlen politikai rendszernek sem volt kiszolgálója, így mindegyik ellenséget látott benne. Az ő életének, pályafutásának eseményei adják a jelentkező csapatoknak a kutató munkát, amelynek során digitális dokumentumokat készítenek és nyújtanak be az interneten keresztül: filmet, plakátot, prezentációkat és sok minden mást. A három internetes forduló eredményei alapján a legjobb hat csapat kerül a döntőbe, melyre a Nemzeti Színházban kerül sor, 2019. június 11-én.
A zsűri tagjai: a Nemzeti Színház két fiatal színésze Ács Eszter és Nagy Márk, Pintér Szilvia színház- drámapedagógus, a  Színház ifjúsági programjainak felelőse, A. Szabó Magda, a Színház korábbi stratégiai igazgatója  és Kávási Klára színháztörténész, a Nemzeti Színház archívumának egykori vezetője, az MMA kiadónál 2018-ban megjelent Németh Antal a Nemzetiben és száműzetésben című könyv szerzője. A felkészüléshez a két legfontosabb művet pdf-formátumban ingyenesen biztosítjuk a jelentkező csapatok számára.
A csapatok tableteket, színházbérleteket és könyvutalványokat nyernek, a győztes csapat iskolájába pedig egy napra „kitelepül” a Nemzeti Színház: rendhagyó irodalom órákkal, beszédórával, olvasópróba játékkal, smink- és fodrászbemutatóval és a színház művészeinek focicsapata is összeméri tudását a diákok csapatával.
A vetélkedőre március 10-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Színház weboldalán keresztül (www.nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo), ahol egyéb részletek illetve az elmúlt négy év vetélkedői feladatainak és a versenyző csapatok akkori megoldásainak teljes archívuma is megtalálható.
A vetélkedőről a vetelkedo@nemzetiszinhaz.hu e-mail címen kérhetnek információkat az érdeklődők!

 

Esemény Időpont
a verseny meghirdetése január 30., szerda, 8.00
jelentkezési határidő március 10., vasárnap, éjfél
1. forduló feladatkiírás március 11., hétfő 10.00
1. forduló beadás március 27., szerda, éjfél
2. forduló feladatkiírás március 28., csütörtök, 10.00
1. forduló eredmények április 7., vasárnap, éjfél
2. forduló beadás április 14., vasárnap, éjfél
3. forduló feladatkiírás április 15., hétfő, 10.00
2. forduló eredmények április 24., szerda, éjfél
3. forduló beadás május 1., szerda, éjfél
3. forduló eredmények május 12., vasárnap, éjfél
Döntőbe jutott csapatok kihirdetése május 13., hétfő, 10.00
Döntő június 11., kedd, 10.00

 

Versenykiírás

  1. A Nemzeti Színház történetéről szóló vetélkedőt a Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. szervezi és bonyolítja, a versennyel kapcsolatos minden döntést a Nemzeti Színház hoz meg.
  2. A versenyen kizárólag négyfős csapatok indulhatnak. A csapatok minden tagjának 10. vagy 11. osztályos, köznevelési intézettel diák jogviszonyban álló személynek kell lennie. A csapat tagjai érkezhetnek különböző osztályokból, évfolyamokból, de mindenképpen egy iskolában kell tanulniuk. A 13 évfolyamos iskolákból 12. osztályos diákok is indulhatnak.
  3. Egy csapat nevezésének feltétele, hogy kitöltse az internetes nevezési lapot, megadja az ott szereplő minden szükséges adatot. Az adatok valódiságáért a nevezők vállalják a felelősséget.
  4. A verseny három online fordulóból áll. Az online fordulók feladatait a Nemzeti Színház teszi közzé, megadva a feladatok beadási határidejét. A feladatok határidőn túl történő beadása nem lehetséges.
  5. Minden feladat értékelése után közzétesszük a csapatok aktuális sorrendjét.
  6. A döntőbe hat csapat kerül: négy közvetlenül, kettő „vigaszágon”. A „vigaszág” azokat a csapatokat kívánja segíteni, akik egy-egy fordulóban érnek el kimagasló teljesítményt.
  7. Közvetlenül a döntőbe jutó csapatok: a harmadik feladat értékelése után a három forduló összpontszáma alapján első négy helyen álló csapat közvetlenül a döntőbe kerül. Az esetleges pontegyenlőség esetén a zsűri dönt az első négy helyezettről, döntését írásban indokolja.
  8. „Vigaszágon” a döntőbe jutó csapatok: az első, a második és a harmadik fordulóban külön-külön 1-6. helyezést elért csapatok fordulónként 6-5-4-3-2-1 pluszpontot kapnak. Ebből a pontozási rendszerből kiesnek azok a csapatok, amelyek a 7. pont szerint közvetlenül a döntőbe jutottak. Azaz összesen legfeljebb 18 pluszpontot kaphat egy csapat, ha minden fordulóban a legjobb volt azok „kiesése” után, akik közvetlenül a döntőbe kerültek. A legkevesebb szerezhető pluszpont 1: ha a csapat egy fordulóban a 6. legjobb volt azon csapatok „kiesése után”, akik közvetlenül a döntőbe kerültek. Az így kapott pluszpontok jóváírása után alapján kialakuló összpont-sorrendben 1. és 2. helyezett csapat „vigaszágon” jut a döntőbe. Az esetleges pontegyenlőség esetén a zsűri dönt az első két helyezettről, döntését írásban indokolja.
  9. A feladatok pontozását a feladatok kiírásával együtt tesszük közzé, a pontozást a zsűri végzi, döntései ellen fellebbezésre nincs mód.
  10. A csapatok nevezésükkor vállalják, hogy amennyiben a döntőbe kerülnek, a Nemzeti Színházba utazásuk és hazaútjuk költségeit viselik. A döntő során felmerülő minden egyéb költséget a Nemzeti Színház vállal.
  11. A döntőbe került csapatok addig gyűjtött pontszámait a döntőben nem vesszük figyelembe, azaz ott „tiszta lappal” indulnak. A döntő során a feladatokat helyben kapják meg a csapatok. A feladatok megoldása során semmilyen segédeszközt, így internetet sem használhatnak. A döntő mintegy két óra hosszúságú.
  12. A döntőben zsűri pontoz, döntése ellen fellebbezni nem lehet.
  13. A verseny díjai:
    1. a három forduló után a döntőbe nem jutott (azaz az első hat hely után végeztek), első hat olyan csapat számára, amelyik mind a három internetes fordulóban mind a három feladatát beadta: részvétel a Nemzeti Színház egy, csapatonként tetszőlegesen választott előadásán, előtte egy ebéd elköltése a színház büféjében az előadásban játszó egyik színésszel közösen, A Nemzeti Színházba történő utazást és a hazautazást a csapatoknak kell megoldaniuk. 

    2. a IV-V-VI. helyezett csapatok: a csapatok tagjai és felkészítő tanárai számára egy-egy, a Nemzeti Színház négy tetszőleges előadására beváltható kétfős bérlet;

    3. a III. helyezett csapat: a csapat tagjai és felkészítő tanára számára fejenként 20.000 ft-os könyvutalvány és egy-egy, a Nemzeti Színház négy tetszőleges előadására beváltható kétfős bérlet;

    4. a II. helyezett csapat: a csapat tagjai és felkészítő tanára számára fejenként 30.000 ft-os könyvutalvány és egy-egy, a Nemzeti Színház négy tetszőleges előadására beváltható kétfős bérlet;

      1. az I. helyezett csapat: a csapat tagjai és felkészítő tanára számára fejenként egy táblagép és egy-egy, a Nemzeti Színház négy tetszőleges előadására beváltható kétfős bérlet;

      2. az I. helyezett csapat tagjai részt vehetnek a következő vetélkedő feladatainak kidolgozásában és egy tagja részt vehet a következő évi verseny zsűrijében;

      3. az I. helyezett csapat iskolájába egy tanítási napra „ellátogat a Nemzeti Színház”: rendhagyó irodalom-, nyelvtan- és énekórákkal, nyílt próbával, focimeccsel, jelmez-, smink- és fodrászbemutatóval. A látogatás részleteit a Nemzeti Színház az iskola vezetőjével egyezteti.