Zsűri

Ablonczy László

Színháztörténész, 1991-1999 között volt a Nemzeti Színház igazgatója, számos könyvben foglalkozott a Nemzeti múltjával, jelenévével, feladataival. Nemzeti a magasban 1996, Megélt színház 1998, Nemzeti lélekharang 2007, Szín-vallás 2008, Régimódi színháztörténet 2012, Sinkovits Imre a Hargitán 2013 

Udvaros Dorottya

A színházi előadás minden este maga is egy vetélkedő. A színészek vetélkednek a nézők kegyeiért. A rendező is vetélkedik: vajon többet tud-e kihozni a darabból a színpadon, mint az író a papíron. A színház maga is vetélkedik: érdekesebb, vonzóbb-e a repertoárja, mint a másik teátrumé. Ha pedig ez így van, akkor miért is ne vállaltam volna el, hogy a Nemzeti Színház történetéről szóló vetélkedő zsűritagja leszek. Sok sikert a vetélkedő vetélkedőinek!

Rubold Ödön

Azt mondják, hogy a színház a fiatalok és a fiatal lelkű nem fiatalok műfaja… Remélve, hogy az utóbbi kategóriába tartozom, boldogan és örömmel veszek részt a játékban, színészként is, és a Nemzeti Színház ifjúsági programjainak felelőseként is.

Mátyássy Bence

Színész, 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés-színész szakán, Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában. Még abban az évben osztálytársaival megalapították a HOPPart Társulatot. 2008-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja. A Nemzetiszínháztörténeti vetélkedő promóciós videóinak készítője.